

Ki ne ábrándozott volna néha azon, milyen jó lenne a világtól elzárva egy lakatlan szigeten kikötni, ahol csak nyugalom és béke van, még akkor is, ha nekem kell a mindennapi élelmemet megteremteni, magamnak fedélt készíteni a fejem fölé. Hiszen itt is ugyanazt csináljuk, de rengeteg akadállyal, mely akadályokat nem a természet, hanem saját embertársunk hozza létre. Azok az emberek, akik még nem ismerték fel, hogy nem kell, és nem is szabad egymás útját kereszteznünk, egymást megaláznunk, egymást legyőznünk. Mert az élet nem szabad, hogy erről szóljon.
Mit is tegyünk, hogy ez ne így legyen? Elsősorban magunkat kell megerősíteni, hogy a külvilág által létrehozott stressz ne tegyen bennünket félénkké, bizonytalanná, önbizalomhiányossá. Tanuljuk meg, hogy minden annyira árt nekünk, amennyire mi hagyjuk. Ha meg tudjuk védeni magunkat a stresszel szemben, akkor bárki is szeretne nekünk ártani, ez nem fog sikerülni.
Ha megerősítjük magunkat, akkor gondolataink letisztulnak. Pozitív gondolatokkal, úgymint szeretet, békesség, türelem, megértés, megbocsátás megtisztúl és újjászületik lelkünk, testünk. Nem lesznek ránk hatással az addig blokkoló élmények.
Az első lépés a meditáció, mely segít megszabadulnunk negatív gondolatainktól, félelmeinktől.
Ebben szeretnék segíteni nektek. Ezt meg tudjuk tanulni mindnyájan. Ehhez nem kell más, mint akarat és hit. Hinni önmagunkban, és hinni az égiekben, akik bárhol és bármikor segítenek nekünk, ha mi is akarjuk.
Éljetek stresszmentes, teljes életet, s mindent el tudtok viselni, mindent ki fogtok bírni, s idővel minden megváltozik jó irányban körülöttetek.
Bármilyen testi-lelki betegség gyógyításában segítek energiaátadással, energiakezeléssel, szellemgyógyászat segítségével.
Kis Ági
EladoDomain.NET támogatásával a HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban: